Az Educatio Kft. az eTanulás Szakmai Kollégium projekt részeként suli.net.tan címmel pályázatot írt ki a digitális írásbeliség iskolai fejlesztését szolgáló oktatási, pedagógiai jó gyakorlatok készítésére és továbbfejlesztésére gyakorló és leendő pedagógusok számára. 
E felhívásra a robotika néhány órás iskolai bevezetésének ötlettervével pályáztam.  Választott témámat egy országos előadássorozat keretében Kecskeméten mutattam be. A többi résztvevőhöz hasonlóan saját jó gyakorlatomhoz kapcsolódó szakmai blogot írtam.
A pályázat következő szakasza a Sulinet Tábor volt, ahol a jó gyakorlat kidolgozásának részeként egy-egy 30 perces órarészlet felvételére készültünk fel a velünk táborozó ötödikes diákokkal.
Ezt követte Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán az IKT műhely 2010 forgatása, azaz a tanórák filmre rögzítése.
 
 
A Sulinettan projekt weboldala
Robotikával kapcsolatos prezentáció
 
A robotika bevezetését megvalósító óravázlat, letölthető segédanyagok és az órát bemutató film
 
A Suli.net.tan projekt zárásaként a 2010. évi Sulinetwork konferencián lezajlott eredményhirdetésen pályaművem a 4. legjobb minősítést nyerte el.